Angyalbőrbe bújt démon 50. fejezet

50. fejezet

Korán kelünk, még csak hét óra. Mosolyogva hozzám bújik, és végig simít arcomon.

- Tényleg egy bukott angyal vagy – sóhajt.

- Miért? – kérdezi.

- Egy angyal nem kezdene velem, és nem tudna ilyen gyönyörökben részesíteni. Mint mondtam, meg sem érdemellek téged.

- Én is ezt gondolom rólad - mondom.

Elhúzza a száját. A mellkasára húz, és szorosan megölel, mintha soha többé nem akarna elengedni.

- Gyere, menjünk reggelizni! – hív.

Kelletlenül kikelek mellőle. Felöltözünk, majd lemegyünk enni.

- Mikor indul haza a gép? – kérdi.

Jóízűen kortyolgatja a kávéját.

- Délután kettőkor. Addig összepakolhatunk, és elmehetünk valahova – ajánlom fel.

- Megbeszéltük, de hova?

- Esetleg séta? – kérdezek vissza.

- Bazár? Ne menjünk haza üres kézzel – mosolyog.

- Oké.

Reggeli után felmegyünk a szobába, hogy összepakoljunk. Kijelentkezünk, elintézzük a papírmunkát, közben Kamijo megbeszéli a recepciós lánnyal, hogy itt hagyhassuk a táskáinkat.

Több bazárt végigjárunk, veszünk pár apróságot a barátoknak, családnak. Még utoljára iszunk egy kávét, és visszamegyünk a szállodába. Összeszedjük a holminkat, és elindulunk a reptérre. Ahogy odaérünk, még van két óra indulásig. Hogy gyorsabban teljen az idő, megnézzük a fényképeket, amiket csináltunk. Végre megjön a gép. Ellenőrzik a jegyünket, elfoglaljuk a helyünket. Felszáll a gép, és végre egyenesbe is kerül. Kényelembe helyezem magam Kamijo vállán, és alszom is.

Szinte egy örökkévalóság után végre megérkezünk Japánba. Végre itthon. Késő este van már, szerencsére tudunk fogni egy taxit, és irány haza. Örülök, hogy végre ismerős szavakat hallok. Otthon ledobjuk a táskákat, alig jutok el a hálóba, szinte beájulunk az ágyba.

Valamikor dél körül kelünk. Főzök egy kávét, hogy felébredjek. Csak ekkor tudatosul bennem, hogy üres a hűtő. Végre vámpírom is magához tér, és amíg kimossa a szennyest, leszaladok a boltba valami ehetőért. Mire hazaérek, énekesem a konyhában tevékenykedik. Kiszedem a maradék cuccom, és elpakolom a helyére. Fáradtan nyúlok végig a kanapén.

- Fáradt vagyok – nyöszörgök.

- Én mit mondjak? – morran a vámpír.

Dünnyögök egy sort, de inkább nem mondok semmit. Amíg én itt heverészek, ő főz. Erőt veszek magamon, és kimegyek segíteni. Nem szólunk egymáshoz, nincs rá szükség. Megebédelünk, aztán elmosogatok, ne mondja azt, hogy a főzésben csak enni segítek. Egész délután lustálkodunk, párszor el is alszom. Este az ablakpárkányon ülök, és bámulom a teliholdat. Mélyet sóhajtok.

- Még ébren vagy? Azt hittem, alszol.

Oda fordulok, ekkor jön elő a fürdőből vámpírom.

- Holnap van a cseresznyefa virágzás. Elmegyünk?

- Persze. Mikor akarsz menni? - kérdi mosolyogva.

Megölel, én meg bújok hozzá.

- Nem tudom, majd meglátjuk.

- Gyere, feküdjünk le.

Bólintok, és követem a hálóba. Elhelyezkedünk az ágyban, hátamhoz simul, és már alszunk is.

Reggel én kelek korábban. Nem aludtam sokat, talán pár órát. Csak most jön fel a Nap. Az erkélykorlátjára támaszkodom, és nézem az új nap kezdetét. Gyönyörű az ég, a vérvörös, a narancs és a rózsaszín legszebb árnyalataiban pompázik. Nincs is ennél szebb. Végtelen nyugalom áramlik szét bennem. Rágyújtok egy cigire, és elmerülök a gondolataimban. Pár mondatfoszlány jut eszembe a korábbi dalaimból. Akaratlanul dúdolni kezdek. Egyre rosszabb érzésem támad, amit csak tetéz, hogy a Nap még mindig vérvörös. Nem tudom mi ez az érzés. Kellemetlen, valami baj közeleg. Idegesen gyújtok egy újabb cigire.

Sötét gondolataimból Kamijo hangja szakít ki. Tehát felébredt. Megrázom a fejem, és megyek a konyhába kávét főzni. Amint meglátom őt, elillan minden rossz előérzet. Megisszuk a reggeli koffeinbombát.

- Azt hittem, még alszol – mosolyog álmoskásan.

- Felébredtem, aztán kiültem az erkélyre. Gondoltam megleplek egy reggelivel, de kicsit elbambultam, miközben néztem a Napkeltét.

Mosolyogva kortyol, és gyújt cigire. Reggeli után kicsit teszünk-veszünk.

Dél körül úgy döntünk, hogy elmegyünk a cseresznyevirágzásra. Hatalmas a tömeg. Mindent beleng a virágillat. Kamijo megfogja a kezem.

- Nehogy elvessz! – nevet rám.

Elvigyorodok, és elindulok valamerre. Sokat viccelődünk egymással, nevetünk, nagyszerűen szórakozunk. Végül találunk egy padot egy nagy cseresznyefa alatt. Leülünk oda, és nézzük, ahogy a lágy szellő messze repíti a rózsaszín virágszirmokat. A vámpír vállára hajtom a fejem, és mélyet sóhajtok. Olyan megnyugtató a közelsége. Magához ölel, és megcsókol.

- Mesés – mosolyog.

- Igen, az – fintorogva bólintok.

- Mi a baj? – kérdi aggódva.

- Tényleg szép a virághullás, de egyben szomorú. Akár az élet, először bimbó, kivirágzik, majd lehullnak a szirmok, és ezzel vége. Megszületünk, élünk, majd meghalunk. Minden évben van virághullás, de sose hullik le kétszer ugyanaz a virág. Akár a reinkarnáció. Meghalunk, hogy újjászülessünk egy másik életbe, de az már nem az lesz, mint az előző. Egy nagy körforgásban élünk. Erre a legjobb példa a cseresznyevirágzás, vagy az Uroboros*. Örök körforgás, de mégis más. Semmi sem történik meg kétszer.

- Érdekes gondolataid vannak. Mi a baj?

- Nincs semmi, csak ez jutott eszembe. Te mit gondolsz erről?

- Van benne valami. Az emberek tényleg csak a csodás látványt látják, de nem néznek mögé úgy, mint most te.

- Tudom. Rám jellemző ez a gondolkodás – fintorgok.

- Kérlek, most élvezd a pillanatot, ezt a csodát, amit együtt élünk meg. Csak te és én – kéri lágyan.

Ha lehet, még jobban magához húz.

- Oké. – Mosolyogva bólintok.

Hihetetlen biztonságérzet kerít hatalmába erős karjai közt. Igyekszem figyelmen kívül hagyni ezt a sötét gondolatot, és érzést. Nem sikerül teljesen, de át tudom élni ezt a csodát. Igyekszem kiélvezni minden pillanatát, mert ha ennek vége, újra a mókuskerékbe kerülök. Nemsokára koncert, interjú, ami kell. Agyam hátsó részébe száműzöm ezt, még szabadságon vagyok azzal a férfival, akit mindennél jobban szeretek.

Egybefolynak a napok, alig járok haza, de mikor eljutok az ágyamig, csak alszom. Kamijo is sokat dolgozik, de legalább tudunk pár órát szánni egymásra. Hiába ez a viszonylagos tökéletes élet, egy valami nem hagy nyugodni. Az a rossz érzés még mindig itt van. Fogalmam sincs mi fog történni, de valami borzalmas. Valamennyire ezt az érzést elnyomja a fáradtság, de sose szűnik meg.