Alkoholban az igazság

Kyo pov

Nem értem mi van mostanában ezzel az idiótával. Eddig semmi baja sem volt, erre meg mit csinál már napok óta? Még a legegyszerűbb számokat se tudja hiba nélkül eljátszani. Az interjúkon se figyel oda. Oké, hogy pár napja leordítottam a fejét, de akkor is. Máskor is megtettem már, de hamar túllépett rajta és mindig vigyorgott. Kaoru szerint elvetettem a sulykot, szerintem nem. Furcsa, hogy nem vigyorog egész nap, mint a tejbetök. Mintha nem is ő lenne. Csak egy gyenge utánzata Dienek. Kao többször próbálta kihúzni belőle mi baja, de nem járt sikerrel. Die vagy kitért előle, vagy megkukult.
- Kyo, beszélj vele, ez így nem mehet tovább – lép mellém Kaoru.
- Ha te nem tudod kiszedni belőle mi baja, miből gondolod, hogy én majd igen?
- Mert te mondtad el mindennek.
Fújok egyet. Sajnos Kaoru most is tekintélyt gyakorol rajtam, éreztetve, a kettőnk közti különbséget.
- Próba után – motyogom.
- Most.
- Nem.
- Srácok – fordul a társaság felé – mára ennyi.
Mint egy hal tátogok. Ezt most jól hallottam?
- Vége a próbának. Indíts – int az ajtó felé.
- Baszd meg – morgom.
Még épp elcsípem Diet, miközben próbált észrevétlenül olajra lépni.
- Megiszunk egy sört? – kérdezem.
- Inkább nem – motyogja.
- Költői kérdés volt, szóval velem jössz – és már rángatom is.
Nem érdekel az ellenkezése, most beszélni fog. Nem akarom, hogy Kaoru piszkáljon, szóval Die énekelni fog. Az első kocsmába betérünk és míg gitárosom leül, szerzek valami erőset. Amíg józan nem fog megeredni a nyelve. Nem kell sok, hogy a fejébe szálljon a pia.
- Dalolj madárkám, mi bajod mostanában? – térek a lényegre.
- Elég sok minden – elgondolkodik – de leginkább te.
Oké, mindenre számítottam, csak erre nem. Azt hittem, hogy más.
- Nem nő ügyek? – kérdezem gyanakodva.
- Ha nőnek tartod magad, akkor igen.
Legszívesebben leütném, de inkább nem. Ha elájul, vagy agyoncsapom, nem mond semmit.
- Mi bajod velem? – morgok.
- Nem sok, csak annyi, hogy nem veszel észre.
Úgy nézek rá, mint egy elmeháborodottra, mire a képembe nevet. Tényleg nem értem mi a jó élet baja van ennek.
- Már jó ideje zenéltünk együtt, de addig csak barát voltál. Viszont, mikor az egyik turnén voltunk, láttalak aludni. Akkor olyan elhagyatott és aranyos voltál – elréved valahova a múltba - akkor megmozdul valami. Azóta minden más. Azóta próbálom elérni, hogy észrevegyél – elkeseredve pillant rám.
- Die – nyögöm.
- Próbálok jobb lenni, segíteni, de észre se veszed. Egy apró mosoly, egy köszönet elég volt, hogy mindent elfeledtess velem, de semmi többet nem kaptam. Ezért fájtak annyira a szavaid, amiket hozzám vágtál pár napja. Tényleg fájt, mert szeretlek – kétségbeesetten néz a szemembe.
Ez a vallomás felér egy hideg zuhannyal, vagy tökön rúgással. Próbálom végiggondolni a dolgokat. Így már van értelme mindennek. Érthető minden. Nem tudok annyira elmélyedni a dolgokban, mint szándékozom, mert puha ajkak érintik az enyémeket. Die tarkómra csúsztatja a kezét és mélyíti a csókot. Mikor nem teszek semmit, elhúzódik. A mindig vidám szemek most csak fájdalmat tükröznek. Hitetlenkedve megcsóválja a fejét, majd felpattan és elmenne, de elkapom a karját.
- Eressz – csuklik el a hangja.
- Nem.
- Miért?
Felugrom, lerántom magamhoz és ajkaira marok. Döbbenetében felnyög, de viszonozza csókom.
- Miért? Csak szórakozol? – pihegi.
- Nem. Az utóbbi időben az agyamra ment a meló, azért voltam ilyen.
Nem érti mi van, de nem zavartatom magam, ismét magamhoz vonom egy csókra. Nem kéreti magát, viszonozza. Most már minden rendben lesz, mert mindkettőnk lelki világa lenyugodott. És ez így van jól.