Angyalbőrbe bújt démon 37. fejezet

Az elkövetkező pár napot otthon töltöm. Nem csinálok semmit, csak írok pár szöveget, és zenét hallgatok. Csak este mozdulok ki egy kicsit sétálni a hűvös levegőn. Igazán felfrissít.



Már későre jár, de nem bírok aludni, így a kanapén fekszem és bámulom a plafont. Igazából nem látszik semmi a sötétség miatt, de nem is érdekel. Annyira elbambulok, hogy alig hallom meg, hogy kopognak.

- Ki az? – kecmergek fel.

Ajtót nyitok, és a legváratlanabb személy áll előttem. Mit keres itt Kamijo?

- Felébresztettelek? Bocsánat – hajtja le a fejét bűnbánóan.

- Dehogy, gyere – állok el az útból.

Leveszi a cipőjét, és a dohányzóasztalra téve szatyrát leül.

- Mit hoztál? – telepszem mellé.

- Áll még az ajánlat? Az összeköltözést illetően – kezdi.

- Mondtam, hogy felejtsd el, hülyeség – morgok.

- Mert ha igen, lenne pár ötletem. – Egy csomó lakberendezési magazint szed elő.

- Mi? – hökkenek meg.

- Sokat gondolkodtam az utóbbi pár napban. Úgy érzem, ideje végleg elszakadnom a múlttól és új életet kezdeni veled. – Őszintén csillog a szeme, ahogy rám néz.

- A múltat nem lehet semmissé tenni, ahogy elfelejteni sem.

- Ez igaz, de már korábban is mondtam neked: Jasmine itt van – megböki a halántékát –, te pedig itt – teszi szívére a kezét.

- Tényleg ezt akarod?

- Igen, szóval vágjunk bele – mosolyog.

Magamhoz húzom egy csókra. El se tudom mondani, mennyire örülök. Végre valami jól sikerül.

Egész este a laptop előtt ülünk, és a magazinokat lapozgatjuk. Megegyezünk a lakás méreteiben, ki milyet szeretne, aztán megyünk aludni.

Reggel édes csókkal ébreszt. Morogva megfordulok, és amennyire csak tudok, hozzábújok.

- Jaj, de bújsz – kuncog.

- Baj? – húzódok el.

- Dehogy – nevet.

Kis lustálkodás után kikászálódunk az ágyból, és a reggeli végeztével folytatjuk a lakáskeresést. Számtalan hirdetést megnézünk, pár helyre telefonálunk, és csak pár időpontot szerzünk. Egy párat még ma megnézünk, de nem az igazi. Vagy túl messze van mindkét kiadótól, vagy a lakás lepusztult, esetleg a környék nem a legjobb. Egy másik jó lenne, de túl drága. A másik a főút mellett van, egy hatalmas kereszteződésénél, szóval baromi nagy a hangzavar. A napok így telnek. Kezdem feladni a reményt, hogy találunk egy normális lakást. Kamijo továbbra is bizakodó. Most is nagy lelkesedéssel megyünk megnézni egy újabb ingatlant. Azt írták, hogy csendes környék, egy nagyobb park van a közelben, jó a tömegközlekedés, és csak pár percre van onnan a lakás. Kamijo leparkol, és kiszállva körbenézek.

- Eddig nem rossz – mosolyog.

- A java még hátravan – jegyzem meg.

A tulajjal a ház előtt találkozunk. A lakás szép tágas, kelet-nyugat fekvésű, nagy ablakok, viszonylag tágas terek. Valami azonnal megfog benne. Érzem, hogy ez kell. Míg Kamijo a fickóval beszél a részletekről, én felfedezőútra indulok. A fürdő elég tágas, a konyha a nappaliból nyílik, elég kicsi, de ahhoz elég, hogy ketten elférjünk. A nappali elég nagy, szinte látom magam előtt berendezve a helyiséget. Innen nyílik az erkély, ami a parkra néz. Elég nagy ahhoz, hogy ki lehessen hozni ide egy széket, és leülni. A háló is a nappaliból nyílik. Tágas, a szekrények, és egy kétszemélyes ágy is bőven elfér majd. Itt is nagy ablakok vannak. Emellett van még egy szoba, amit bárminek be lehet rendezni.

- Mit szólsz? Tetszik? – ölel át vámpírom.

- Igen, ez tökéletes.

- Ennek igazán örülök. Beszéltem a tulajjal, egész tisztességes árat kér, szóval nincs akadálya, hogy megvegyük.

Hitetlenkedve fordulok felé. hatalmas mosoly terül szét az arcán. Ő is körbenéz, majd aláírja a papírokat. Hazafelé menet megbeszéljük, hogyan tovább. Ha hazaérünk, átnézzük újra a magazinokat, majd holnap visszajövünk, hogy lássuk, illenének-e oda a bútorok.



Felgyorsulnak az események. Folyamatosan az új lakással foglalkozunk. Kamijo kitalálta, hogy fessük újra az egészet, amibe beleegyeztem. Másnap elég érdekes látvány fogadott. A mindig elegáns vámpír egy rövidnadrágban, elnyűtt pólóban és fejkendőben fogadott. Nevetnem kellett rajta.

A festés után kezdtek megérkezni a megrendelt bútorok. Pár személyes dolgot elhoztunk a saját lakásunkból, de nem mindent. Kamijo viszonylag hamar el tudta adni a lakását. Nehéz szívvel tette meg, de el tudott szakadni az emlékektől.

A berendezkedéssel nem végzünk a pihenő végéig, így kicsit nehéz összehozni a dolgokat, de megoldjuk. A főnöknél leadom az új lakcímem, szóval tudják, hol kell engem keresni. Az összeköltözés hírére nagyot néz a banda, de örülnek. Die és Toshi azonnal egy lakásavató bulin kezdenek agyalni, de lehűtöm őket, nem csak én döntök ezügyben. Meg amúgy is, még nincs kész a lakás. Próba után Kamijóhoz megyek. Épp telefonon intéz valamit, addig kiszolgálom magam. A hideg sört kortyolgatom, mikor megjelenik.

- Holnap megjön majd az ágy, meg a szekrények – jelenti.

- Akkor lehet kirakóst játszani.

- Igen. Reggel hozzák majd, szóval kivettem a holnapi napot.

- Ha előbb szólsz, elintézem, hogy ne kelljen bemennem – morgok.

- Csak most szóltak. Majd áthívok valakit segíteni.

- Ha végeztem, megyek, jó?

- Oké.

Ennyiben maradunk. Ígéretemhez híven, másnap fáradtan ugyan, de mentem segíteni. Lassabban halad a berendezkedés, de nem baj. Ráérünk, van időnk. Pár hónap alatt minden megvan, még a legapróbb dolgok is a helyükre kerülnek. Elégedetten nézek végig életem egy új fejezetén. Ez egy igazi otthon, ahová jó lesz hazaérni, és tudom, hogy vár valaki rám. A bútorok, a falak, minden türközi kettőnk ízlését. Tökéletes a harmónia.

Mire beköszönt az ősz, már ezt nevezzük otthonnak. Nem tudok betelni ezzel a hellyel. Toshi és Die kikönyörögte, hogy tartsunk egy lakásavatót… Igen erőteljesen gondolkodtam rajta, hogy kinyírom azt a kettőt. Az egy dolog, hogy leisszák magukat, de Die annyit hányt, hogy attól féltem, eldugul a WC. Mikor gyanúsan sokáig nem jött ki, Kao ment megnézni, hogy él-e még. Élt, és az igazak álmát aludta a vécédeszkára dőlve. Toshi és Teru meg a másik. A basszerosra rájött a kangörcs, Teru volt annyira józan, hogy lelépjen a bandatársammal. A buli végén mindenki ott aludt, ahol helyet talált.

Többet nem tartok bulit!